Joggal merülhet fel néhány régebbi olvasónkban, hogy miért írunk egy darukkal és különböző acél emelőszerkezetekkel foglalkozó blogon egy függővasútról. Első látásra furcsa csak, hiszen most is kiemelkedő mérnöki teljesítményről, függő teherről és rengeteg acélról lesz szó.

A wuppertali függővasút ötlete a 19. század végén merült fel a város közlekedési kihívásainak megoldásaként. Wuppertalnak, amely egy szűk völgyben fekszik és a Wupper folyó szeli át, hatékony módot kellett találnia az emberek és az áruk szállítására anélkül, hogy tovább zsúfolódna a már amúgy is korlátozottan rendelkezésre álló terület. Eugen Langen mérnök ideális megoldásként egy függővasutat javasolt. Az építkezés 1898-ban kezdődött, és 1901-ben ért véget, és maga II. Vilmos császár avatta fel a szerkezetet.

forrás

Tudta? Langen nem csak a wuppertali vasútról ismert: 1864-ben társult Nikolaus A. Ottóval, akivel élete végéig együtt dolgozott. 1867-ben együtt tervezték meg az első belsőégésű motorjukat. Azt a négyütemű ciklus előnyeit felismerve továbbfejlesztették és 1877-ben szabadalmaztatták a "csendes motort", az első működő modern autómotort.

 A függővasút (Schwebebahn) a folyó és a város utcái fölé felfüggesztett egysínes pályán közlekedik. A monorail körülbelül 12 méterrel a folyó és 8 méterrel az utcák fölött halad, így az utasoknak egyedülálló kilátása nyílik a városra. A teljes útvonal valamivel több mint 13 kilométer hosszú és 20 állomás található rajta.

A képet Stephanie Albert fotózta, mi a Pixabay-ről töltöttük le.

 A vasúti kocsik a sínre vannak felfüggesztve, ami a rendszer jellegzetes megjelenését és működési módját adja.

A rendszer kialakításánál acél tartógerendák biztosítják a kocsik felfüggesztésére szolgáló egyetlen sín stabilitását. Ezeket a tartógerendákat magas, ívelt acéloszlopok rögzítik, amelyek futurisztikus ipari esztétikát kölcsönöznek a vasútnak.

A kocsikat villanymotorok hajtják, az áramot pedig egy harmadik sínről nyerik. A rendszer számos korszerűsítésen esett át, többek között új, kényelmesebb és energiatakarékosabb kocsikat helyeztek üzembe a régebbi modellek helyett.

Mint minden hosszú múltra visszatekintő infrastruktúra, a wuppertali függővasút is folyamatos kihívásokkal néz szembe, beleértve a rendszeres karbantartást és korszerűsítést a biztonság és a hatékonyság biztosítása érdekében. Wuppertal városa azonban továbbra is elkötelezett e történelmi csoda megőrzése és fejlesztése mellett.

A wuppertali függővasút a közlekedési eszközként betöltött gyakorlati funkcióján túl a város szimbólumává vált.

Építészeti és mérnöki leleménye miatt csodálják, a város lakói büszkék rá és az sem véletlen, hogy a vasút számos filmben, dokumentumfilmben és művészeti alkotásban is szerepelt már az elmúlt évtizedek során. Népszerű turisztikai látványosság is, amely a világ minden tájáról vonzza a látogatókat, akik azért jönnek, hogy megtapasztalják az egyedülálló utazási élményt.

A felvonók a modern infrastruktúra alapvető részét képezik, mivel bármilyen méretű épületben lehetővé teszik a hatékony függőleges közlekedést. Az iparágat több olyan kulcsszereplő uralja, amelyek az innováció, a biztonság és a fenntarthatóság terén egyaránt élen járnak. Lássuk, melyek ezek a cégek!

Otis Elevator Company

Az Otis vitathatatlanul a legismertebb név a felvonóiparban. Az 1853-ban alapított Otisnak tulajdonítják a biztonsági felvonó feltalálását és továbbra is vezető szerepet tölt be az olyan élvonalbeli technológiákkal, mint a Gen2 és a SkyRise rendszerek. A cég több mint 200 országot és területet szolgál ki. Hatalmas portfóliója, kiterjedt szervizhálózata és folyamatos innovációi megszilárdítják az iparágban betöltött vezető pozícióját.

Schindler csoport

A svájci székhelyű Schindler a kiváló minőségű felvonóiról és mozgólépcsőiről ismert. Az 1874-ig visszanyúló történelmével a Schindler jelentős mértékben hozzájárult a városi mobilitáshoz olyan innovatív megoldásokkal, mint a PORT technológia, amely optimalizálja az épületek forgalmát.

ThyssenKrupp Elevator

A ThyssenKrupp egy német konglomerátum, amely erős jelenléttel rendelkezik a felvonópiacon az innovatív TWIN felvonórendszerével, amely lehetővé teszi, hogy két kabin egymástól függetlenül működjön ugyanabban az aknában. A ThyssenKrupp emellett élen jár a felvonók mágneses lebegtetési (maglev) technológiájának fejlesztésében is.

KONE Corporation

A finn KONE az energiahatékony és környezetbarát felvonóiról és mozgólépcsőiről ismert. A KONE innovatív megoldásai, mint például az UltraRope, egy szénszálas felvonókötél-technológia, jelentősen csökkentik a felvonók működtetéséhez szükséges energiafogyasztást a magas épületekben.

Mitsubishi Electric

A Mitsubishi Electric, a nagyobb Mitsubishi csoport része, fejlett felvonórendszereket kínál, amelyek a biztonságra és a teljesítményre összpontosítanak. Felvonóik híresek zökkenőmentes működésükről és olyan fejlett funkcióikról, mint a földrengésálló kialakítás.

Hitachi Elevator

A Hitachi, egy másik jelentős japán szereplő, nagy sebességű és nagy kapacitású felvonókat kínál. A Hitachi tartja a világ leggyorsabb felvonójának rekordját a kínai Guangzhou CTF pénzügyi központban található felvonókkal.

Fujitec

A japán Fujitec a felvonók, mozgólépcsők és mozgójárdák gyártására, telepítésére és karbantartására specializálódott. A vállalat különösen az ázsiai piacon ismert.

Hyundai Elevator

A dél-koreai Hyundai világszerte bővíti piaci jelenlétét, a felvonóipar feltörekvő csillaga. Liftek és mozgólépcsők széles választékát kínálják, amelyek fejlett technológiájukról és megbízható teljesítményükről ismertek.

Toshiba Elevator and Building Systems Corporation

A Toshiba, egy újabb japán cég, innovatív felvonómegoldásokat kínál, a nagy sebességű és nagy kapacitású rendszerekre összpontosítva. Termékeiket világszerte széles körben használják kereskedelmi és lakóépületekben.

Sigma Elevator Company

A Sigma, az Otis leányvállalata egyre népszerűbb, különösen az ázsiai piacokon. A Sigma költséghatékony és megbízható felvonómegoldásokat kínál, ami erős versenytárssá teszi a globális piacon.

Az iparági „nagy hármas”, az Otis, a Schindler és a ThyssenKrupp az innováció, a biztonság és a fenntarthatóság révén magas mércét állítottak fel. Más kulcsszereplők, mint a KONE, a Mitsubishi Electric és a Hitachi továbbra is a határokat feszegetik a fejlett technológiákkal és környezetbarát megoldásokkal, hogy előrébb léphessenek a rangsorban.

StockSnap képét a Pixabay-ről töltöttem le.

Kabát, nadrág, csizma, kesztyű, sisak. Légzőkészülék és maszk. Ezek a tűzoltók bevetési védőfelszerelésének alapdarabjai, amelyek együtt legalább 20 kilogrammot nyomnak. Ezeket viselte az a maroknyi tűzoltó is, akik futóversenyen vettek részt a Szent Gellért téri metróalagút mozgólépcsőjén. Menetiránnyal szemben.

A verseny helyszíne a 4-es metró Szent Gellért téri állomása volt, itt kellett a résztvevőknek megbirkózni a 40 méteres távval, a teljes védőfelszerelés súlyával, a lefelé haladó mozgólépcsővel, valamint a stopperrel.

A versenyt a Magyar Tűzoltósport Egyesület (MTSE) szervezte, amelynek tagjai már rutinos versenyszervezőknek mondhatják magukat, ugyanis évente több alkalommal is rendeznek erőnléti és állóképességi versenyeket az önkéntes, az önkormányzati és a hivatásos tűzoltók számára. A budapesti és a vidéki toronyházak, valamint a tiszai rakpart lépcsőfutó versenyei mellett ergométeres és FireCross versenyeken is várják a vállalkozó kedvű tűzoltókat.

Az éjszakai emeléstechnikai eszközön rendezett verseny kicsit kilógott a többi közül, mivel a kihívás nagysága miatt meghívásos volt. A szervezők az egyéb versenyen elért eredmények alapján választották ki azt a huszonöt (három nő, illetve huszonkét férfi) indulót, akik megküzdöttek a mozgólépcsővel.

A versenyzők kettesével, a metró középső szintjétől indultak neki a 40 méteres távnak. A kihívás akkor minősült teljesítettnek, amikor a versenyzők a mozgólépcső tetején elhelyezett gombokkal leállították a stoppert.

A feladat nehézségét a lefelé haladó mozgólépcsők mellett a légzőkészüléken keresztül történő légzés miatti oxigénhiány fokozta, így a résztvevő versenyzők szűrése és a lelkiismeretes felkészülés ellenére is voltak olyanok, akik nem tudtak megbirkózni a kihívással és kifogott rajtuk a mozgólépcső.

Ennek ellenére ugyanúgy járt és jár nekik az elismerés, mint Csikos Bencének, aki a mezőny legjobb idejével, 35,97 mp alatt teljesítette a távot.

Hajnalra aztán visszaállt a rend a metróban, ahol a mozgólépcsőt ismét az utasok vették használatba. Szabályosan, menetirány szerint közlekedve.

A kép forrása a Wikipedia.

A sirályszárnyas 300SL? Az elegáns állólámpás? A „zöldséges” W123, esetleg a legendás 190E Cosworth 2.5-16 Evolution II? Mindenki számára van legalább egy igazán emlékezetes Mercedes az ikonikus német gyártó modellpalettájáról. Hogy ezeket megcsodálhassuk, Stuttgartban létrehozták a Mercedes-Benz Museomot, amely 2006. óta fogadja a látogatókat. Az önmagában is lenyűgöző épület a pazar autóritkaságokon kívül azonban egyéb érdekességet is rejt. Például lifteket.

Forrás: mercedes-benz.com

Az épület átriumában – amelynek teteje a jól ismert csillag alakú logót formázza – kezdődnek a túrák, nem is akárhogy: a látogatók a három futurisztikus, ezüst színű kapszula egyikébe beszállva kezdik meg a kiállítás felfedezését.

A felvonók teljesen egyedi, a szintén német ThyssenKrupp által kifejezetten a múzeum számára kialakított rendszerben működnek. A sajtóanyag szerint a klasszikus versenyautók aerodinamikailag optimalizált karosszériáját megidéző, számomra kicsit steampunk jellegű felvonókabinok légiességét a megszokott liftaknák elhagyása biztosítja.

Még a kabinokat és az ellensúlyokat mozgató 14 kábel és sodrony is látható, így a felvonók abszolút hozzájárulnak az átrium és az épület esztétikájához.

Az utazás a 35 méter magasan lévő felső szintig 25 másodpercig tart, amely során a kabinok legfeljebb 25 utasa az épület betonfalára vetített videókat nézhet a Mercedes történetéről az autók szélvédőjét szimbolizáló panorámaablakon keresztül.

Mindhárom felvonókabin alján két ovális felület világít lefelé, éppen úgy, ahogyan egy klasszikus autó fényszórói. A vizuális élményt a mobilitás történetéből származó járművek motorhangjai kísérik és egészítik ki. A felvonók igazi „időgépek” is, mivel a feljutás után a látogatók 1886-ban, az autó feltalálásának évében landolnak.

Tudta? Karl Benz 1886. január 29-én, 37435-ös szám alatt kapott szabadalmat a német Császári Szabadalmi Hivataltól „gázmotor hajtású járművére”. A Patent-Motorwagen elnevezésű jármű nyilvános bemutatására 1886. július 3-án került sor.

Hogy a néhány másodperces út a lehető legkényelmesebb és legstílusosabb legyen, az egyedileg tervezett és gyártott felvonókabinok Alcantara párnázatot, valamint hangulatvilágítást kaptak.

Az építészek, Ben van Berkel és Carolin Bos különleges felvonókat akartak tervezni, amelyek a múzeumépület szimbólumává válnak. Azt hiszem, bátran kijelenthető, hogy elérték céljukat.

A Güell park Barcelona második legnépszerűbb látnivalója, évente több mint tízmillió turistát fogad. Az Antoni Gaudí egyedi építészeti és művészeti koncepcióinak játszótereként létrejött parkot 1984-ben az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították. Népszerűsége a barcelonai olimpia óta töretlen, ami odáig fajult, hogy a helyiek már azt is elérték, hogy az útvonaltervező appok ne mutassák az oda vezető buszt, mivel az folyamatosan tömve volt turistákkal, emiatt a helyi lakosok nem fértek fel rá.

A Güell park leginkább egyedülálló hangulatáról és a híres építész, Antoni Gaudí által tervezett vibráló mozaikokról ismert és minden Barcelonába látogató turista listáján szerepel a Sagrada Familia, a Gaudí-házak és a La Rambla társaságában.

JAY PARK képe a Pixabay-ről

Bár a Park Güell egy történelmi park, amely különleges természeti környezetben fekszik, a látogatói élmény javítása érdekében néhány modern elemet is tartalmaz, amelyek nem elhanyagolhatóak az élmény szempontjából.

Az egyik ilyen funkció a mozgólépcső-rendszer, amely segít a látogatóknak a park meredek emelkedőin feljutni. Ezek a mozgólépcsők megkönnyítik a park felsőbb részeinek elérését, így kifulladás nélkül élvezhetjük a Barcelonára nyíló lélegzetelállító kilátást. 

Nikolaus Bader képét a Pixabay-ről töltöttem le.

Tudtad?

A mai szerkezetű – tehát kiugró lépcsőfokokból álló – mozgólépcső tervét egy Nathan Ames nevű mérnök már 1859-ben szabadalmaztatta, „Revolving Stairs” ("feltöltődő lépcsők") néven. Ennek kivitelezéséhez azonban akkor még több részletmegoldás is hiányzott, így a felépítéséig nem jutottak el. Nem sokkal később, 1892-ben újabb ötlet érkezett az USA szabadalmi hivatalába, Jesse Wilford Renótól. Reno találmányát nem akárhol avatták fel: 1896-ban New York-ban, a Coney Islanden lévő vidámpark látogatóinak jutott az a szerencse, hogy – felülhettek  a „lejtős mozgólépcső”-re. A szerkezet inkább egy lóra hasonlított, ezért nem lett volna szerencsés ráállni. Az akkor már erős Otis Elevator Company pedig annak ellenére megvásárolta a szabadalmat, hogy azon még nyilvánvalóan sokat kellett dolgozni a tömeges bevezetése érdekében.

A mozgólépcsők már régóta a nagyobb tömegek gyors és biztonságos mozgatásának eszközei, egyúttal lehetőséget adnak a kevésbé edzett vagy idősebb turisták számára is arra, hogy teljesen magukévá tegyék a park nyújtotta izgalmas élményt. A mozgólépcsők jelenléte kortárs jelleget kölcsönöz a parknak, így Barcelona történelmi és modern aspektusai zökkenőmentesen keverednek, mintha valami futurisztikus mesevilágban járna az ember, miközben könnyebben megközelíthetővé és mindenki számára elérhetőbbé teszik a város egyik legfőbb látnivalóját.

A leginkább fontos és ikonikus ezek közül a Baixada de la Glòria utcai mozgólépcső, ami a Güell park bejáratának közelében található, így a parkba látogatók számára fontos megközelítési pont. Kinézete úgy illeszkedik a környezetbe, hogy tiszteletben tartja a terület esztétikáját, és beleolvad a környező építészetbe és tájba.

(Forrás)

A parkban található emeléstechnikai eszközök, vagyis mozgólépcsők döntő szerepet játszanak a Güell park és a környező városrészek megközelíthetőségének javításában, javítva a látogatói élményt Barcelona ezen részén, egyúttal további modern, indusztriális hangulatot csempésznek az amúgy is eklektikus miliőbe. Ha Barcelonában jársz, vétek lenne kihagyni ezt az egyedülálló látványosságot!

Hírszerzési múlttal rendelkező daru segít a baltimore-i mentésben

Alig több mint egy hónappal ezelőtt súlyos baleset történt a Baltimore melletti Patapsco folyón, amikor a Dali konténerszállító hajó a folyó felett átívelő Francis Scott Key-híd egyik pillérébe hajtott és a szerkezet nagy része a vízbe zuhant. A tragikus balesetben sajnos hat, a hídon kátyúkat javító építőmunkás életét veszítette. Az amerikai hatóságok azonnal megkezdték a megsérült híd darabjainak eltávolítását, amelyben segítségükre van egy óriási úszódaru is, amely érdekes múlttal rendelkezik.

(Forrás)

„Chessy”

A mentésben – egyéb hajók és uszályok mellett – legalább hét úszódaru vesz részt, kiemelkedik azonban közülük egy igazi óriás. A Chesapeake 1000 (korábbi nevén Sun 800, becenevén Chessy) egy 1000 tonna megemelésére is alkalmas, 191 láb (58 méter) hosszú úszódaru, az Egyesült Államok keleti partjának legnagyobbika. A darus uszályt 1972-ben építették a Sun Shipbuilding hajógyárban, saját használatra, kifejezetten a Hughes Glomar Explorer nevű hajó szupernehéz alkatrészeinek telepítésére.

(Forrás)

Az Azorian projekt

1968-ban, a Szovjetunióval folytatott hidegháború kellős közepén az amerikai hírszerzés felfedezett egy elsüllyedt szovjet tengeralattjárót a Csendes-óceán közepén, nagyjából 5 kilométeres mélységben. Azt feltételezték, hogy a K-129 nevű hajó felszínre hozatalával különösen hasznos harcászati és technológiai információkhoz, esetleg nukleáris fegyverekhez juthatnának. Ehhez azonban előbb meg kellett oldani a roncs kiemelését.

A megoldás végül több évnyi töprengést – és a projekt finanszírozásának kiötlését – követően egy olyan mélytengeri mentőhajó megépítése lett, amely mélytengeri bányászhajónak álcázva, a víz alatt, más hajók, repülőgépek vagy kémműholdak látóterétől elzárva volt képes végrehajtani a teljes mentést.

Ez volt a Hughes Glomar Explorer, amelyet a milliárdos iparmágnás Howard Hughesról neveztek el. Ő volt ugyanis a fedősztori arca, ami valljuk be, igen különös egy rejtőzködő iparmágnástól.

Howard Robard Hughes, Jr. amerikai filmproducer, filmrendező, mérnök és pilóta volt. Korán elveszített szüleitől jól menő szerszámgépgyárat örökölt, ez biztosította költséges filmes és repülőgépipari vállalkozásainak anyagi hátterét. Filmrendezői karrierje mellett létrehozta a Hughes Aircraftot és a Howard Hughes Medical Institute nevű nonprofit orvosi kutató szervezetet. A H1 Racer és a Hughes H–4 Hercules tervezője, több repülési világrekord felállítója volt. Életének második felében a világtól elzárkózva élt, munkatársaival is csak telefonon tartotta a kapcsolatot. Beteges tisztasági mániája egyre jobban elhatalmasodott rajta, egészségét is kikezdte. 1976-ban halt meg, stílusosan egy magánrepülőgépen. Életéről Martin Scorsese is filmet rendezett: az öt Oscar-díjjal jutalmazott Aviátor főszerepét Leonardo DiCaprio játszotta.

(Forrás)

Az időmegtakarítás érdekében a hajó nehéz alkatrészeit a szárazföldön építették meg. A hatalmas úszódarura azért volt szükség, hogy ezeket az összeszerelt darabokat beemeljék az új hajóba. A berendezések között volt egy mechanikus karom, több tonna acélcső és egy nagy teljesítményű hidraulikus rendszer.

A Hughes Glomar Explorer végül – köszönhetően a projekthez épített darunak is – 1972-ben elkészült és elindult titkos küldetésére. A kiemelés során bevetette a karmát és kiemelte a tengeralattjáró elülső harmadát. A küldetés valódi céljai – a tengeralattjáró kódkönyvei és rakétái – elvesztek, amikor a tengeralattjáró másik kétharmada visszacsúszott a fenékre.

A hírek szerint a CIA-nek sikerült megszerezni a szovjet tengeralattjárós kézikönyvek egy részét, a hajótest egyes darabjai pedig segítettek az Egyesült Államoknak a szovjet haditengerészeti képességekre vonatkozó becslések pontosításában. A küldetés így csak részben volt sikeres.

A mentés során hat szovjet tengerész holttestét is megtalálták, akiket a tengeren hivatalosan katonai temetésben részesítettek.

A daru „civil” élete

A Sun 800-at a projekt után a Sun Shipbuilding más hajógyári munkákhoz, valamint tengeri és mélyépítési projektekhez tartotta készenlétben. 1993-ban a Donjon Marine Co. Inc. nevű cég vásárolta meg. Emelőkapacitását 1000 tonnára növelték és átnevezték azt tükröző, ma is ismert Chesapeake 1000-re. Azóta hidak és épületek építése során használták, azonban kevés olyan sürgős projekt volt, mint a baltimore-i.

A Hammetschwand felvonó, egy világviszonylatban is figyelemre méltó mérnöki teljesítmény, amely Svájcban, a Luzerni-tóra néző Bürgenstock festői falucskájának közelében található. Az ikonikus felvonó megépítésének eredeti célja az volt, hogy kényelmes feljutást biztosítson a Hammetschwand csúcsára, lehetővé téve a látogatók számára a Luzerni-tó és a környező Alpok panorámájának megcsodálását. A lift azonban tülnőtt az eredeti elkpzeléseken és nem csupán egy praktikus közlekedési eszköz maradt, hanem önmagában is népszerű turisztikai látványossággá vált. A világ minden tájáról érkeznek látogatók Bürgenstockba, hogy átéljék Európa legmagasabb szabadtéri felvonójának izgalmát és megcsodálják a Hammetschwand csúcsáról nyíló lenyűgöző kilátást.

(Forrás)

A liftet nemcsak funkcionalitásáért, hanem innovatív tervezéséért és a létrehozók mérnöki teljesítményéért is ünneplik. A lassan 120 éves, 1900. és 1905. között épült szerkezet Európa egyik legrégebbi és legmagasabb kültéri felvonója. Egyetlen, a sziklafalhoz rögzített acéltoronyból áll, amely egy függőleges liftaknát tart. A kábelekkel felfüggesztett felvonókabinok a torony külső oldalán haladnak felfelé és lefelé a sziklák mentén.

152,8 méteres emelkedésével a felvonó izgalmas élményt kínál a tériszonytól nem szenvedő utasok számára. Ahogy a kabin elegánsan felemelkedik a meredek sziklafalra, az utasok páratlan kilátást élvezhetnek a lent csillogó Luzerni-tóra, valamint a távolban a Pilatus-hegy és a Rigi fenséges csúcsaira.

Tudta? Bürgenstock környéke számos további látnivalóval és szórakozási lehetőséggel büszkélkedhet. A környező erdőkben és alpesi réteken túraútvonalak kanyarognak, amelyek lehetőséget nyújtanak az aktív kikapcsolódásra. Ezt követően a környék szállodáiban és éttermeiben lehet pihenni. Ezek a szállodák olyan illusztris hírességeket láttak vendégül, mint Audrey Hepburn, Charlie Chaplin vagy Sophia Loren, valamint főszerepet játszottak az 1967-es "Goldfinger "című James Bond-filmben is.

Számos olyan darut és felvonót mutattunk már be a blogon, amelyek valamilyen oknál fogva érdekesnek találtunk: némelyik gyors, némelyik látványos, némelyik pedig igazi kuriózum. Ezek közé tartozik a mai daru is, amelyik London akkortájt legmagasabb épülete tetején állt.

A Postatorony

A legtöbben ma már az új Wembleyt vagy a London Eye-t neveznék meg London legikonikusabb látványosságaként, a ’60-as években más volt a helyzet. Még az eredeti Wembley volt a város (és a nemzet) ikonikus stadionja, a látképet pedig a Postatorony uralta, ami 1980-ig volt London legmagasabb épülete.

forrás:The Guardian

A torony építése 1961 nyarán kezdődött a 8 méter mélyre ásott, 27 m²-es, 1 méter vastag alapzat kiöntésével, ami biztosította a henger alakú vasbeton épület stabilitását. Erre különösen azért volt szükség, mert a torony tetejére kulcsfontosságú antennák és átjátszóeszközök kerültek, amelyek televíziós és rádiós összeköttetést biztosítottak London és Birmingham között. Az elektronikus eszközök követelményei miatt az épület maximális elmozdulása legfeljebb 25 cm lehetett 150 km/h-s szélsebességnél.

Tudtad? A kulcsfontosságú telekommunikációs eszközök miatt a torony titkos helyszín volt és nem szerepelt a térképeken. Ennek kicsit ellentmond, hogy a tetején éttermet nyitottak, de erről később.

Az ominózus daru

Az építés 4 éve során szinte végig egy toronydaru helyezkedett el és dolgozott a torony tetején, amelyet London szinte minden pontjáról látni lehetett.

A hamar népszerűvé vált daru miatt 1963 augusztusában Reginald Bennett parlamenti képviselő azt kérdezte az angol parlamentben Geoffrey Rippontól, a középületekért és munkálatokért felelős minisztertől, hogy ha az új torony tetején lévő daru már betöltötte a célját, hogyan tervezi eltávolítani. Rippon így válaszolt: "Ez a kivitelezők dolga. A problémát még körülbelül egy évig nem kell megoldani, de úgy tűnik, nem áll fenn annak a veszélye, hogy a darut a helyén kell hagyni." 

A fénykor

Igaza is lett. A daru lekerült a 177 méter magas torony tetejéről, ahol cserébe két másik látványosság vált elérhetővé: természetesen egy kilátóterasz, valamint a Top of the Tower, Anglia első forgó étterme, amely 25 perc alatt kínált teljes körpanorámát az angol fővárosra.

A torony teteje felvonókkal volt megközelíthető, amelyek percenként több mint 300 méteres (12 mérföld/órás) sebességgel haladtak. Szükség is volt rájuk, mivel az új látványosságot szinte mindenki ki akarta próbálni: a toronynak a megnyitás évében több mint egy millió látogatója volt.

1971-ben azonban robbantásos merényletet követtek el az épületben. Noha senki nem sérült meg, a kár jelentős volt. Az étterem az újranyitást követően biztonsági okokból már csak meghívásos alapon működött; az épületbe való nyilvános bejutás pedig 1981-ben teljesen megszűnt.

Az utóbbi évek

A torony építését indokló technikai eszközöket természetesen folyamatosan fejlesztették, a technológiai fejlődés azonban olyannyira feleslegessé tette őket, hogy 2011-ben mind a 31 tányérantennát leszerelték. Felkerült viszont egy ledfal, amelyen reklámok és üzenetek futottak körbe az épületen.

Idén februárban érkezett a hír, miszerint a korábbi tulajdonos, a British Telecom távközlési cég eladta az épületet a szállodaüzemeltetéssel foglalkozó MCR Hotels cégnek, amely luxusszállodát tervez kialakítani London ikonjában.

Szinte mindenki ismeri azt a fekete-fehér képet, amelyen 11 építőmunkás szédítő magasságban, mindenféle biztosítás nélkül lazán és fesztelenül üldögél, pihen és eszik egy acélgerendán New York belvárosa felett. Mitől olyan időtálló ez a fénykép és miért vonzza még mindig az embereket közel egy évszázaddal később is? Egy ikonikussá vált fénykép, ami mögötte van és a legenda újrateremtése.

Az eredeti fénykép

Az ikonikus pillanatról készített "Lunch Atop a Skyscraper" című fénykép először 1932. október 2-án jelent meg a New York-Herald-Tribune-ban. A képen 11 vasmunkás látható, amint egy gerendán ülve esznek több mint 800 láb magasan a föld felett. A felvétel reklámfotónak készült a Rockefeller Center (30 Rock) épület 69. emeletének építése során.

forrás: rockefellercenter.com

A Rockefeller Center honlapja szerint annak idején több mint 40 000 ember dolgozott New York ikonikus épületének felépítése során.

Noha a 2010-es években egy ír pubban talált kópia miatt kisebbfajta nyomozás indult a képen szereplő állítólagos ír munkások személyazonosságának megállapítása érdekében, mivel az építkezés időszakáról nem maradt fenn írásos nyilvántartás, a gerendán üldögélők pontos kiléte rejtély maradt. Annyi bizonyos, hogy az építőmunkások között számtalan nemzet képviseltette magát: írek, olaszok, skandinávok, kelet-európaiak, németek és még Kanadából származó mohawkok is.

supergig160 képe a Pixabay-ről

A kép a tökéletesen elkapott pillanat mellett azért is válhatott széles körben ismertté, mert másodlagos jelentősége is erős volt: az 1930-as években New York városa az építkezési láz kellős közepén volt, mindenütt daruk magasodtak, világkiállítást rendeztek, a felhőkarcolók addig soha nem látott magasságokba emelkedtek.

Az attrakció

Egy ilyen széles körben ismert fotó természetesen a Rockefeller Center marketingeseinek fantáziáját is megmozgatta. Tisztelgésül a kép és annak üzenete előtt – na meg, hogy még több látogatót csábítsanak az épületbe – megalkották és megnyitották a „The Beam” nevű attrakciójukat.

Az egyébként is igen látogatott, 360°-os körpanorámával rendelkező kilátóterasz vendégei számára megnyílt a lehetőség, hogy megtapasztalják az érzést és egy picikét részesei lehessenek a fotót övező felhajtásnak: egy újjáépített gerenda és egy hidraulikus szerkezet 12 láb, azaz több mint 3 és fél méter magasra emeli a látogatókat a kilátóterasz fölé, majd 180 fokban elforgatja őket, hogy lélegzetelállító kilátásuk nyíljon az eredeti kép hátterében is látható Central Parkra és azon túlra is.

Daria képe a Pixabay-ről

Természetesen a gerenda remek fotólehetőség is, enni viszont ma már aligha jut idő egy-egy menet során, arra a látogatóközpont éttermeit ajánlják.

A The Beam megnyitása egy nagyobb projekt része, az üzemeltetőknek vannak további grandiózus ötleteik is.

Amikor a leghíresebb, legismertebb épületek vagy emlékművek kerülnek szóba, a legtöbben az Eiffel-tornyot, a Szabadság-szobrot, a Colosseumot, esetleg az Arab-félsziget lenyűgöző építményeit említik. A St. Louis-ban található Gateway Arch csak sokadik egy ilyen sorban, pedig egészen lenyűgöző építmény és nem csak a felvonók miatt.

Jelentős emlékhely

A Gateway Arch nem csupán egy építészeti csoda, hanem Amerika nyugati terjeszkedésének, a növekedésnek és az úttörő szellemnek a szimbóluma. A 630 láb, közel 200 méter magas csillogó, rozsdamentes acélszalagot formázó épület a város fölé, az égbe emelkedik, uralva a látképet, magára vonva minden tekintetet.

A finn származású Eero Saarinen építész által tervezett elegáns, modern megjelenésű Gateway Arch a Jefferson Nemzeti Terjeszkedési Emlékmű részeként Thomas Jeffersonnak a nyugati területek felfedezésében és letelepedés előtti megnyitásában játszott szerepének állít emléket.

Elhelyezkedése sem véletlenszerű: a Mississippi folyó és St. Louis városa volt ugyanis a 19. században a "Nyugat kapuja".

Három érdekes tény

A Gateway Arch nem csak emlékmű, mérnöki bravúr is. Rozsdamentes acélból készült külsejét nem festették le, hanem hagyták, hogy természetes módon oxidálódjon, így egyedi felületet hozva létre, amely a napfényben csillog. Méretei szintén lenyűgözőek, ez a legmagasabb ember alkotta emlékmű a nyugati féltekén.

Az Arch felállítása precíz mérnöki munka eredménye: a két lábat külön-külön építették, amely során egy ideiglenes felvonórendszer szállította a munkásokat és az anyagokat a lábakon felfelé. A két lábat aztán a csúcson egy zárókövön keresztül kötötték össze.

A Gateway Arch egyedülálló panorámát kínál. Ehhez egyedi felvonókapszulákkal viszik az utasokat az Arch csúcsára.

Egyedi felvonórendszer

A Gateway Arch belsejében egyedi felvonókapszuláiban egyenként öt ülő utas foglalhat helyet. A kapszulák nagy ablakokkal rendelkeznek, amelyekből a körülbelül négy percig tartó utazás során megfigyelhető a boltív belső szerkezete. A kapszulák úgy vannak kialakítva, hogy az út során az utasok végig vízszintesen maradjanak.

 Az Arch alatt lévő látogatóközpontban egy múzeum található, amely a nyugati terjeszkedésről, Lewis és Clark expedíciójáról, valamint St. Louisnak a Nyugat kapujaként betöltött szerepéről szól. Interaktív kiállítások, tárgyak és multimédiás bemutatók elevenítik fel a történelmet, és adnak kontextust a fölöttük magasodó emlékműhöz.

A Gateway Arch tehát nem csupán az amerikai kontinens meghódításának csillogó acél szimbóluma, de egy igazi építészeti gyöngyszem is. Olyan épület, amelyben a történelem és az innováció keresztezi egymást.

Mark Dawdy képét a Pixabay -ről töltöttem le.