672 tonna 224 keréken. A svédországi Kiruna városában több ezer ember kísérte figyelemmel, ahogy egy több mint százéves, fatemplom két napig utazott új otthonába.

Forrás: interestingengineering.com
A 113 éves templom elköltöztetése valójában egy sokkal nagyobb folyamat része. Az Északi-sarkkörtől 145 kilométerre fekvő Kiruna városa a világ legnagyobb földalatti vasércbányája mellett található, ami az EU vasércszükségletének közel 80%-át biztosítja. A bánya folyamatos bővülésének köszönhetően – ami várhatóan még hosszú évekig fog kitermelést végezni, ugyanis hamarosan a vasérc mellett ritka-földfémek felszínre hozásába is belekezdenek – a föld mélyén folyó munka a város jövőjére is komoly kihatással van.

Forrás: interestingengineering.com
A svéd törvények megtiltják, hogy épületek alatt bányászati tevékenységet folytassanak és a közel egy évszázada tartó kitermelésnek köszönhető földmozgások veszélybe sodorhatják az infrastruktúrát, valamint az épületek alapjait, ezért 2010-ben Kiruna lakói úgy döntöttek, hogy körülbelül 3 kilométerrel arrébb költöztetik a várost.
Ezt a hatalmas vállalkozást már 10 évvel ezelőtt megkezdték és várhatóan 2035-ban fejezik be, összköltsége több mint 10 milliárd svéd koronára rúg majd. Az áttelepítés során a város 1100 épületének jelentős részét lebontják és újjáépítik az új helyszínen, viszont a nevezetesebb épületeket – ahogy a szóban forgó templommal is történt – felemelik és új helyre költöztetik.

Forrás: cba.cc
Az 1912-ben épült fa templom átköltözését közel egy éves előkészítő munka előzte meg. Nem csak az üres épületet kellett kerekekre pakolni, egyes műalkotások és berendezési tárgyak – mint például freskók és az 1000 sípból álló orgona – nem voltak mozdíthatóak, ezért ezek a hatalmas fa építménnyel együtt utaztak.
A költöztetés kivitelezői szerint nem a 40 méter széles, 35 méter magas és 672 tonna súlyú épület megemelése volt a legnagyobb feladat, hanem az épület és az útvonal előkészítése. A sikeres utazáshoz kiszélesítették az utat, eltávolították a táblákat és a lámpaoszlopokat, sőt, egy híd tervezett lebontását is ehhez az eseményhez igazították.
A nehéz teher szállítására szakosodott Mammoet vezette a műveletet, együttműködve a Veidekke céggel és svéd faipari szakértőkkel. A kényes faváz védelme érdekében a mérnökök acélgerendákra helyezve 1,3 méterrel megemelték a templomot, mielőtt önjáró moduláris szállítóeszközökre rakták volna.
Egy speciális rendszer biztosította, hogy a dőlés soha ne haladja meg a 7,5 centimétert, míg a megerősített utak elnyelték a hatalmas terhelést. Ez az aprólékos pontosság tette lehetővé, hogy az egész szerkezet sértetlenül vészelje át a példátlan áthelyezést.
A templom augusztus 19-én kezdte meg az útját. Az útvonal mentén több ezres, az élő online közvetítésben több százezres nézőközönség kísérte a maximális sebességnél is csak 500 méter/órával haladó monstrum araszolását. Az épület augusztus 20-án, szerdán érkezett meg a számára kialakított új helyszínre, ahol 180 fokkal elforgatták és letették. A templom az utómunkálatok befejeztével lesz újra látogatható.

Forrás: 





forrás:

Forrás: 
