Eco-Cranes, a daruk világa

Daruk és emelők

Daruk és emelők

Toronydaruk a Lánchíd lábainál

2021. július 31. - Daruk Karcsival

Hosszas előkészületek, valamint a főváros és a kormány közötti huzakodást követően idén megkezdődött Budapesten a Lánchíd felújítása. A folyamat egy igen látványos szakaszába lépett, a Duna mindkét partján felépítették ugyanis a felújítási munkák során használt toronydarukat.

A városkép részei

Egy Budapesthez hasonló, nyüzsgő nagyváros folyamatosan változásban van. A régi épületek bontása, újak létrehozása mindennapos, ezért a különféle daruk már a középkor óta meghatározó elemei a városképnek.

Az épületek idővel egyre magasabbak lettek, ezért az építkezéseken használt daruk is folyamatosan nőttek, míg 1949-ben Hans Liebherr – a róla elnevezett gépipari cég megalapításával egyidejűleg – szabadalmaztatta a mozgatható forgó toronydarut, amelyet Frankfurtban az őszi vásáron mutattak be.

54_liebherr-hans-liebherr-crane-kirchdorf-1953.jpg

Hans Liebherr, a modern toronydaru megalkotója (Forrás)

Természetesen Herr Liebherr első szerkezetének bemutatója óta a felhasznált acélok és azok megmunkálásának fejlődésével mind a toronymagasság, mind a gémkinyúlás, mind a teherbírás jelentősen nőtt.

Ennek a fejlődésnek köszönhetően a Lánchídnál felépített daruk közel öt emelet magasak, a végső horogmagasságuk néhány centi híján 30 méter. A budai oldalon lévő óriás gémkinyúlása 45 méter, a futómacska tehát jó hosszan mozoghat majd.

Apropó építés!

A toronydaruk építésének receptje szinte minden esetben úgy kezdődik: Végy egy darut! A toronydarukat ugyanis általában autódaruk vagy egy másik toronydaru segítségével építik fel.

Általában. Néhány esetben ugyanis a toronydaruk képesek egy hidraulikus keret segítségével látványos módon felépíteni önmagukat:

Látványos és lenyűgöző 

A toronydaruk építése a daru helyének megfelelő és számos biztonsági előírás és szabály betartásával történő kialakításával kezdődik. Ez történt a Lánchíd mellett is, ahol cölöpök lefúrásával biztosították a toronydaruk megfelelő stabilitását.

A hídon lefektetett sínpályarendszeren két bakdaru is segíti majd a felújítást, amelynek befejezése 2023-ban várható.

A bejegyzés trackback címe:

https://darukesemelok.blog.hu/api/trackback/id/tr3516644164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pécsi bölcsész 2021.08.02. 10:15:39

azt hittem a lánchídnál lévő toronydarukról lesz szó, a címnek megfelelően... fényképekkel, részletekkel...

Daruk Karcsival 2021.09.01. 20:48:49

@Pécsi bölcsész: Igazad van, a cím kicsit mást ígér. Igazából amikor megláttam a toronydarukat a Lánchídnál, akkor gondoltam, hogy a történetükről kellene írni. Egyébként, ha a Dunához közeli daruk érdekelnek, akkor erről írtam korábban a "Daruk a Duna partján" bejegyzésben.
süti beállítások módosítása