Eco-Cranes, a daruk világa

Daruk és emelők

Daruk és emelők

Daruk a Duna partján

2021. június 30. - Daruk Karcsival

Ha az ember a budai alsó rakparton autózik, vagy bringával járja a környéket, több helyütt is láthat komolyabb darukat. Ezek egy része persze az újabb lakóparkok építkezésein dolgozó toronydaru, másik részük azonban a víz felől látszik. Ezeknek jártam utána kicsit.

Óbuda

Óbudán, az Árpád-híd tövében a rakpartról is jól látható egy nagyobb daru.

Ez a kék szerkezet az Hajógyári-sziget déli csücskében lévő yacht klub egyik büszkesége. Számos kikötő létezik ugyanis a Duna fővárosi szakaszán vagy annak közelében, ezek azonban túlnyomórészt motorcsónakok sólyázásával és tárolásával foglalkoznak.

A sólyázás az a folyamat, amelynek során a motorcsónakot vagy kisebb hajót a lejtős partoldalon az utánfutóhoz hasonló sólyakocsi, illetve kézi erő, gépjármű vagy csörlő segítségével vízre bocsátják vagy épp kiemelik.

Ebben a magánkikötőben azonban a partfal tetején trónoló kikötői darunak köszönhetően nagyobb, akár 20 méternél hosszabb testű hajókat is ki tudnak emelni vagy vízre tudnak bocsátani.

50_munkaban_a_daru.jpg

Munkában a kikötői daru. (Wiking Yacht Club Facebook)

Újpest

A másik két érdekes daruhoz gyalog vagy kerékpáron lehet eljutni, esetleg a vonatablakból lehet megpillantani, ugyanis a Népszigeten, az Újpesti vasúti híd lábánál, az Újpesti Hajójavító területén állnak.

Aki ismeri a környéket, talán el sem tudja hinni, milyen pezsgő élet volt itt néhány évtizeddel ezelőttig. A Népszigeten (ami valójában egy félsziget) működött ugyanis a XIX. század második felétől a Ganz Hajó- és Darugyár.

A gyárban dolgozó több ezer ember munkájának eredményeként számos hajó és uszály mellett több száz úszódaru és kikötői daru készült az Újpest és Angyalföld határán álló üzemben.

A gyárigazgató, Scharbert Gyula remek felismerésének köszönhetően a gyár több évtizeden keresztül vezető szerepet játszott a háborús újjáépítésben elengedhetetlen úszódaruk gyártásában. A ma is a Dunán dolgozó Clark Ádám úszódaru is a gyár terméke.

A ma már romos és elhanyagolt épületegyüttes szebb napokat is látott. Ennek a letűnt kornak az emlékei elevenednek meg a Fortepan és az Index korábbi cikkének képein, érdemes végigböngészni őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://darukesemelok.blog.hu/api/trackback/id/tr5816609370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása